Ha nincs miért maradnod, ideje elindulni.

Egy rossz kapcsolatban maradni csak addig szükséges, amíg rá nem jössz, hogy nem az...

Miért van, hogy egyesek nehezen lépnek ki egy bántalmazó kapcsolatból, vagy akár hagyják, hogy a másik anyagilag, érzelmileg, netán mentálisan is elnyomja, megszorítsa őket?

Jól működő párkapcsolat csak úgy létezhet, ha mindkét fél képes és hajlandó szembenézni a saját démonjaival. Ha elindul a saját önismereti útjának felfedezésére.

Mindenki a saját gondolatai, tapasztalatai, a szüleitől kapott megerősítések és minták alapján alakítja párkapcsolatát. Még akkor is, ha korábban talán megfogadtuk, hogy mi mindent másképp fogunk csinálni. A szülőktől látott működési minták és a gyermekkorban átélt negatív tapasztalatok, még ha oly annyira fájdalmasak is voltak, az egyetlen forrásunk önismeret nélkül, amihez tudat alatt az életünk irányításakor nyúlhatunk. Ha gyerekkorunkban megszorítóan, az igényeinket figyelmen kívül hagyva, megalázóan bántak velünk, számos sebet szerezhetünk, amelyek későbbi felnőttkori életünkben, robotpilóta üzemmódban a tudatalattiból vezérlik cselekedeteinket. Tudni érdemes, hogy bármikor felkutathatjuk és megszabadulhatunk ezektől a mintáktól, amelyek már nem szolgálják azt az érdekünket, amit egy jól működő kapcsolat jelenthet a számunkra. 

Az, hogy gyermekkorunkban mennyire voltak megérőek, elfogadóak velünk szemben, mennyire fejezhettük ki szabadon igényeinket, elmondhattuk-e vágyainkat és meghallgattak-e minket, hogy megtanultuk-e az önérvényesítés technikáit, hogy felépítettük-e az önbecsülésünk biztos alapjait, annak pozitív, vagy negatív vetülete a párkapcsolatunkban visszaköszön. 

Az, hogy bátran kimerjük-e fejezni mi az, ami jó nekünk, ami elfogadható és képesek vagyunk-e meghúzni a saját határainkat a másikkal szemben, kizárólag az önértékelésünktől függ, attól, hogy milyennek látjuk önmagunkat. Hogy szerethetőnek érezzük-e magunkat, hogy mi magunk elfogadjuk és szeretjük-e saját magunkat minden tökéletlenségünkkel együtt. Mindez meghatározza, hogy mit engedünk meg a másiknak egy párkapcsolatban önmagunkkal szemben. És mindez nem tudatos!

Egy bántó kapcsolatban élő nő, - de lehet az akár férfi is, - esetében ki volt az, aki a határait átlépve elnyomóként lépett fel gyerekkorában vele szemben? Lehetett ez akár konkrét fizikai bántalmazás, ahol nem volt segítő támasz a család felnőtt tagjai részéről, de nem csak fizikailag lehet bántalmazni valakit, hanem szóban is. Aki bántó környezetben nőtt fel és elfogadta, hogy neki mindig kevesebb jár, mint másoknak. Elfogadja például társától, csakúgy, mint egykor szüleitől, hogy neki csak ennyi jár. Bár érzi, hogy ez az állapot nem jó neki, nem képes tudati szinten változtatni rajta, mert minden a régi beidegződések, megerősítések szerint működik az életében. Mindent a gondolataink irányítanak. Ezért, bár többet szeretnénk az élettől, valójában úgy érezzük tudat alatt, hogy mindezt nem érdemeljük meg.

Nem véletlenül történnek velünk dolgok. Mi hívjuk be őket az életünkbe. Sokszor azért, hogy végre kijavítsuk őket.

Munka, de lehetséges. Épp azért nehéz kilépni egy bántó kapcsolatból, mert bár érezzük és tudjuk, hogy a helyzet nem szolgálja az igényeinket, nem hozza el azt az életet, amelyet szeretnénk, mindaddig nem tudunk kilépni a tudat alatt beégett, megszokott működésből, amíg nem értjük meg, hogy a problémáink mélyebben gyökereznek. Párkapcsolatban is, önismeret nélkül, csak azt az embert tudjuk magunkhoz vonzani, aki a saját sérüléseinkre reagál. A párkapcsolat ugyanis tökéletes tükör, amelyben egyéni gyengeségeinket a párunk visszatükrözni. Láttatja, hol, miben kell fejlődnünk, de kellő önismeret nélkül, problémáinkat kivetítjük a másikra és hibáztatunk. Holott a változást is csak mi generálhatjuk magunkban, amivel változni fognak a körülményeink is.

Első kötelességünk, magunkon segíteni, megszüntetni a tanult igényt arra, hogy bántóan viselkedjenek velünk szemben. Hiszen a sérülések bennünk vannak, és amíg nem gyógyítottuk meg azokat, addig újból és újból hasonló helyzetekben találhatjuk magunkat. Tanuljuk meg az önérvényesítés technikáit. Tudni, érezni, gyakorolni és hinni benne. Szeretni önmagunkat annyira, hogy nem elégszünk meg a bántó helyzettel, nem tekintjük természetesnek és megszokottnak, mint valami náthát, ami majd magától elmúlik. Nem mentegethetjük magunkat és a másikat, hogy biztos nem gondolta komolyan, meg azért jó ember. Hanem tanuljuk meg tisztelni magunkat annyira, hogy többé nem engedünk meg bizonyos dolgokat saját magunkkal szemben. Nincs több pofon, verés, anyagi megszorítás. Elég volt! De ehhez erő kell, és ezt az erőnket, ami mindig is megvolt bennünk újra fel kell fedezünk magunkban és használni tudni. 

Nagyon fájdalmas szembenézni önmagunkkal. Minden mégis csakis tőlünk függ.

Csupán a helyzet felismerése már segíthet megszakítani egy bántó kapcsolatot, mert már tudjuk, hogy csak az történhet meg velünk, amire mi magunk engedélyt adunk. Az egyik teszi, a másik pedig engedi, beleegyezését adja a dolgok menetének. Ezt a folyamatot csak akkor tudjuk megállítani, ha kellő tudatosságra teszünk szert és hajlandóak vagyunk szembenézni a saját sérüléseinkkel és meggyógyítani azokat. Akkor az ilyen viselkedés többé nem lesz elfogadható számunkra. A gyógyulás fájdalmas, így a legtöbb ember inkább csak fájdalmat csillapítani szeretne. Tűr, panaszkodik, hibáztat, és lemond a saját erejéről, amivel valóban elindíthatja a változást. A "krízis" görög szó, ami döntést jelent. Vagyis minden számunkra kellemetlen krízishelyzet döntés és változtatás után kiált. A folyamatot csakis az egyén indíthatja be egy első döntéssel. Ám legtöbbször félünk, halogatunk, és nem merünk szembenézni a változással, mert az oly annyira megrémít, hogy inkább el sem indulunk. Pedig bármire képesek vagyunk, ha végre elszántuk magunkat, és ha hittel tesszük, az élet is mellénk áll és mindig van a segítség.

Aki hiszi a változást, az lehetőségeket talál, aki nem, az kifogásokat.

Merjünk változtatni és ehhez merjünk segítséget, támogatást kérni. Mindig van valaki, aki képes mutatni az utat. Először azonban döntenünk kell.  Az életünket mi magunk irányítjuk. Ne mondjunk le erről a képességünkről, inkább tanuljuk meg, hogyan tegyük. Kérjünk segítséget, hogy megerősödjünk, és többé ne kelljen ugyanazzal a problémával szembesülnünk, mert végre megoldottuk. Meggyógyítottuk magunkban.

Tőrincsi Tímea

Írj nekem ha bármi kérdésed van!

Írj e-mailt a -ra,
vagy töltsd ki az alábbi űrlapot!

Küldés