Rólam

Nyílt és őszinte kommunikációval a jól működő párkapcsolatokért. Szenvedélyem az emberi kapcsolatok jobbá tétele. Amikor a magánéletünkben harmónia van, az életünk többi területén is beköszönt a rend.
Rólam

Tőrincsi Tímea vagyok, párkapcsolati, családi és válási mediátor.

Azt hiszem, minden eddigi törekvésem, próbálkozásom az életben, hogy megtaláljam az utamat, a mediációhoz, a békés konfliktuskezeléshez vezetett. Már egészen kiskoromban azt éreztem, hogy valami olyat szeretnék csinálni, ami „sokaknak hasznos.” Honnan ez a késztetés? Nem is sejtettem, de visszafelé nézve már látom, hogy végül minden e mentén szerveződött. Erre vezetett. Pedagógus végzettséget szereztem az ELTE  Tanítóképző Főiskoláján. Imádom a gyerekeket, könnyen elérek hozzájuk és ők ezt érzik. Mégsem tanítottam sokáig, mert azt éreztem, tovább kell, menjek. Hová? Nem tudtam, csak azt, hogy tovább. Majd egy kínálkozó lehetőséget megragadva kezdtem el rádiózni. Léteznek véletlenek? Persze, hogy nem! Egyszerűen imádtam! Kérdezni, felfedezni, megérteni, talán eredendő kíváncsiságom és az összefüggések, a valódi válaszok megtalálása iránti olthatatlan vágyam hajtott.

Majd azt éreztem, ki szeretném próbálni magamat az üzleti világban és a vállalati kommunikáció felé vezetett a sors, mert ma már tudom, hogy semmi nem véletlen, ami vágyként megjelenik a szívünkben. Közben elvégeztem a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció-PR szakát. Ezzel új irányt és szakmát talált az életem. Hosszú évekig PR kommunikációval foglalkoztam, sajtókapcsolati vezetőként, hiszen a sajtóból érkezve a média igényeit, működését, közvetlenül belülről ismertem. Magabiztosságot adott, hogy a kommunikáció eszközeivel az információt, és az azt nyilvánosságra hozni éhes felet összekötöttem. Nem volt tudatos, de már itt közvetítettem. Sikerrel! Értékes anyagok születtek, rengeteg embert megismertem, amiért ma is hálás vagyok. Egyben a következő fejlődési lépcsőfokot is jelentette: megtanultam, írni. Azaz, pontosabban, mertem. Célommá vált, hogy úgy fogalmazódjon meg az információ, hogy az megoldásaival cselekvésre ösztönözzön!

Majd jött az élet és azt mondta, ne sz@rakodjunk tovább, itt az ideje gyorsítósávra kapcsolni! Elváltam. Akkor már évek óta foglalkoztam a tudatosságommal. Mi lehet még ebben az életben? Mit akarhat még, mit kell tudnom, hogy a legtöbbet hozhassam ki belőle? Majd minden könyvet elolvastam, ami az emberi kapcsolatok és tudatos élet témában az utamba került, szinte faltam. Óriási tudásanyagot adott! Olvasva gyógyultam és volt egy segítőm. Ma is hálás vagyok érte, mert vele könnyebb, sőt gyorsabb is volt, mert a rá szánt idő semmiképp nem úszható meg, de hasznossá tehető.

A folyamat éget, tanít, új hitrendszerek beépítésével teljesen átalakítja az életedet. Önmagadat szülöd meg, eleinte óriási, majd egyre csituló érzelmi hullámzás közepette. Rájöttem, hogy megbocsátani annyi, mint megérteni. Elfogadni annyi, mint tiszteletben tartani a másik sorsát. És ekkor, amikor az élet úgy látta készen állok, rendre elém került egy hirdetés. Mediátorképzés. Felcsillant a szemem. De, még hezitáltam. Először csak érdekelt, majd izgatott, aztán belső késztetésre jelentkeztem. Életem legjobb döntése volt! Utamra találtam.

Ma is hálás vagyok Dubravecz Gyöngyvér mediátor tanáromnak, az Umathum Mediátor Akadémia vezetőjének, minden szívvel átadott tudásért. Nagyszerű ember és kiváló mediátor! És, ami talán a legérdekesebb, hogy soha többé, mosolygok, de, azóta sem láttam egyetlen ezzel kapcsolatos hirdetést sem. Így 2018-ban, az Igazságügyi Minisztérium által hivatalosan is bejegyzett közvetítő, mediátor lettem. És belevágtam!

Ma azoknak a pároknak, családoknak, egyéneknek segítek, akik a hétköznapok útvesztői, nehézségei, kihívásai közepette eltávolodtak egymástól. Elakadtak és nem találják az egymáshoz visszavezető utat, de szeretnék. A folyamat 5-6 alkalma alatt, igen, - 5-6 intenzív alkalom - megtalálják, felismerik, kijavítják a kapcsolati elakadásaik okait, és belső válaszokat lelnek az eddig őket őrlő miértekre. Megjelenik a valódi egymásra találást jelentő intimitás a kapcsolatukban. És működtetik!  Előfordul, hogy a házasságuk elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol szeretnék, vagy el kell engedniük egymás kezét, hogy új fejezet nyílhasson az életükben.  Ami egyben újabb próbatételt is jelent, hogy a pereskedés terhei helyett egyezséggel, békében tudjanak elválni.  

Ami még érdekes, hogy minden elém kerülő megpróbáltatást, felmerülő helyzetet a saját bőrömön is megtapasztaltatta, vagy más módon, de megtanítatta velem az élet, csakhogy tudjam miről is beszélek.

Utólag is hálásan köszönöm!

Készséggel állok rendelkezésedre! Miben segíthetek neked?

Néha a legnehezebb és a leghelyesebb út ugyanaz. Megesik, hogy egy bátor lépés az ismeretlenbe, az élet nagy ajándékával fizet.