Minden jól indul és rosszul ér véget, ha nem így lenne, nem lenne vége. Egy párkapcsolat mégsem azért lesz rossz, mert eleve elrendeltetett, mert a világ kísértése, állandó impulzusa, hogy újat, izgalmasabbat találj, tönkreteszi a párkapcsolatokat, hanem mert két ember nem képes, vagy nem hajlandó jól együttműködni és ellenáll a fejlődésnek. Ha nem tetszik a világ sem egy rajtunk kívüli ok eredménye, a mi hibánk. Nagyon jól tudjuk, mit kellene a másiknak tennie, hogyan kellene viselkednie, kommunikálnia velünk, hogy jól szeressen. Ez a kedvencem. Tudod Teréz anya mondta, ha mindenki rendet tenne a saját portáján, rend lenne az egész világban. Most tuti, te sem magadra gondolsz, hanem valaki másra, akinek ezt meg kellene tenni. Aha, csakhogy az a „valaki” te vagy! Nem a másik.
Játszmázunk, zsarolunk, sértődünk, szidalmazunk, hibáztatunk és csodálkozunk, hogy a végeredmény mindenki számára rossz. Mert nem működik! Ha mindig mindent ugyanúgy csinálsz és az eredmény ugyanaz, a módszeren változtass. Ami neked nem jó, az valószínűleg a másiknak sem az. Mindannyian arra vágyunk, legyen legalább egyetlen ember az életünkben, akinél nem kényszerülünk állandó védekezésre. Aki, ha elmondom mi bánt, nem megoldásokat sorol, netán kioktat, mit miért nem csinálok jól, meghallgat. Hagyja, hogy kifejezzem magamat, meg nem értettségemet, fájdalmamat és hallgatásában érezzem, velem van, míg rá nem jövök a megoldásra. Benne meg tudok bízni. Rá hallgatok.
Tudom, érzem, jónak lát és hiszi, hogy az összes eddigi hibám csupán azért volt, hogy végre megtaláljam önmagam. Nincs nagyobb kincs, ha valaki tényleg rád kíváncsi! Elfogad úgy, ahogy vagy anélkül, hogy meg akarna változtatni, mert akkor nem téged szeret, csupán elképzeléseit. Miért olyan nehéz ez? Mert ilyenkor hátra kell húzódnod, lemondani arról, hogy mindenre legyen valami világmegváltó válaszod, hogy ezzel többnek érezhesd magad a másiknál. Hogy bebizonyítsd, te aztán tényleg tudod, nem is érted, hogy mit nem lehet ezen megoldani? Ilyenkor ártasz a legtöbbet. Miért? Mert nem azt adod a másiknak, ami neki jó, hanem azt, amit te annak tartasz. A saját megoldásaidat kényszerítenéd rá, amitől csak egyre elesettebbnek, kiszolgáltatottabbnak érzi magát. A válaszoknak benne kell megszületniük! Ebben kéri a segítségedet, de te nem figyelsz!
Mire volna valóban szüksége? Egyetlen módon derítheted ki. Figyelj! Ezúttal ne magadra. Csakis rá! Csak légy ott. Hallgasd végig anélkül, hogy három mondat után válaszokat gyártanál. Akard érteni őt! Mindegy mit csinál, hisztizik, sír, veszekszik, hibáztat, csupán a saját nyomorúságáról ad tanúbizonyságot. Ahogyan te is, ha erre reagálva ugyanezt teszed. Azért szegődtél mellé, hogy szeresd, hogy megnyugtasd, minden rendben van. Vagy élvezed, hogy kritizálod és folyton sárba tiprod? Csakis akkor lesz képes tegnapi önmagánál jobbá válni, ha elfogadod.
Ilyenkor kapcsolódtok. Hálás, mert nem akarod átnevelni, bebizonyítani mennyire buta, te megérted. Tudom, hogy tanácsaiddal segíteni akarsz, de nem kell! Ha szereted, azt add neki, amire szüksége van! A figyelmedet, az idődet, a támogatásodat, de legfőképp a nyugalmad. Ne harcolj egy férfival és ne rendelődj alá egy nőnek, mert mindketten szenvedni fogtok.
A nő az érzés, a férfi az érzelmi kuszaságok nélküli könnyed hozzáállás, a döntés maga. Csakúgy, mint a táncban, vezeti a nőt. Te csak tartsd meg, tereld a mindkettőtök számára legjobb felé. És kérlek, ne bagatellizáld el, mert ez a nagy feladat a nemek háborújában, amit csakis békével lehet megnyerni. Ha szeretsz valakit, ismered minden hibáját, legféltettebb, legrejtettebb titkait, ami mégsem riaszt el tőle, sőt csak még jobban szereted. Mert nem a tökéletességre vágysz, hanem rá. Nőként akkor leszek szerelmes, ha egy férfi lenyűgöz kedvességével, intelligenciájával, tekintélyével.
Önmagunk meghaladása a feladat, nem a harc.
