Kérdezz, minthogy állítanál. Sokszor épp kérdezni nem merünk. Mert nem merünk szembesülni a válasszal. A nem várt igazsággal. Úgy félünk tudni, mint a tűztől. Inkább maradunk hazugságba zárva, félelemben tartva magunkat, döntésképtelenségben vergődve, minthogy biztos tudás birtokában képessé váljunk a változtatásra. Pedig, ha továbbra is csak a magad igazát hajtogatod, abból merítesz, amit eddig tudsz. Ha figyelsz és kérdezel, valami újjal gazdagodhatsz. Mondhatnád, az veszélyes, mert előbb be kell látnod, hogy eddigi tudásod elavult, felújításra szorul.
Ha valami nem működik, erőltetheted még egy darabig, de inkább csináld másképp. Ha változást akarsz, ami lehet egy számodra értékes, nyugodt, jól működtetett, boldog párkapcsolat, akkor ideje új módszer után nézni. Vagy hiszed, hogy létezik jó párkapcsolat, és hajlandó vagy megtanulni a hogyant, vagy nem hiszed és nem is teszel semmit. Tudod, a te hitedben is ott van az erő, ami megvalósítja a dolgokat.
Azt, amiről most még csak álmodozol. Te melyik vagy? Mert mindkét esetben az történik, amit a lehetséges kimeneteléről jelenleg gondolsz. Átdolgozni az áramköreidet fáradságos munka, de valódi eredmény, csak új tudással érhető el. Legyinthetsz, hogy te már mindent tudsz. Igen tudsz. Azt, amit eddig megtanultál. Ám, ha az épp nem segít, új utakra van szükség. Akarod, hogy jobb legyen? Hiszed egyáltalán, hogy lehetséges? Na jó, hagyok még egy kis gondolkodási időt. Én ráérek…
Igen, ha kérdezel, lehet, még megérkezik az amúgy már jól sejtett válasz. Válasz mindenre, amit legbelül úgyis sejtesz, de még nem vagy felkészülve, hogy önmagadért tudj. Jó. Én értelek. Tényleg rinyálsz. Csakhogy az idő meg telik. Veled, vagy nélküled, így inkább azt javaslom érted. A tisztánlátásodért. Tudom, a világért sem akarod hallani, hogy hibáztál, hogy rossz vagy. Nem vagy rossz, csak nem tudtad, hogy csináld jól. Megbocsáthatjuk? Mert a másik igazságával kizárólag akkor leszel képes szembesülni, ha általa sem magadat, sem őt nem minősíted rossznak. Hibáztatás nélkül arra fókuszálsz, amit elbaltáztatok. Ketten. Közösen. Ezt belátva akarni fogod a változás összes lehetséges megoldását, mert megérted mindazt, ami kettőtök között történt. Csak és kizárólag akkor. Az őszinteség árán változtatni is tudtok rajta.
Ugyanúgy félünk a jótól, mint szembesülni a rosszal. Van, hogy kitartóan kutatunk valami után, aztán mikor megleljük, legyen az egy érzés, vagy személy, elmenekülünk. Most már úgy érezzük, nem vágyjuk, hanem féljük. Mert a félelem kiszorítja a vágyat. Ezért van, hogy a szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a félelem. Élj félelem nélkül! Tanuld meg, hogyan! Ez a legfőbb lecke. Félelem nélkül teljes pompádban, nagyszerűségedben élni. Tudtam, hogy tetszeni fog…
Mindent magunkra veszünk. Más rossz állapotában tett, kimondott szavait saját rosszaságunk visszaigazolásaként éljük meg, megtagadva, amit belül érzünk, hogy igenis jók vagyunk. Miért nem látja ezt más is ugyanígy? Mert nem tudod megmutatni. A tudás nem azért hatalom, mert másokat manipulálhatóvá tesz, bár tőlem arra használod, amire akarod, hanem mert tudod, mi, hogyan, miért működik. Így kezelni is tudod. Tudod, mi az, ami rólad szól, és mi az, ami a másik szenvedéséről. Meddig tartanak határaid, hogy levédve szeretetteljesen kifejezve önmagad védekezhess mások rossz állapota ellen. Hogy ne vedd magadra, ami nem rólad szól. A másik viselkedése sokkal többet árul el róla, mint rólad. A saját világáról. Ezért akard tudni, hogy párkapcsolatodat, életedet hogyan fordítsd boldog, szélcsendes irányba. Te! Nem a másik.
Az igazság elviseléséhez bátorságra van szükség. Miféle igazságról beszélek? Kinek az igazságáról? Arról, hogy minden mondata arról szól, ő mit érez. Velem, önállóan, egyébként és amúgy is. Képes-e kezelni, feldolgozni, áramoltatni azt a sok érzést, amit kapcsolatunkban megél. Hogy érzi magát velem? Mit tehetek érte? Mert általad megélt rossz reakciói ugyanúgy sértettségből, fájdalomból erednek, mint a tiéd. Féltek. Egymás igazságától. Mikor a másik szenvedést okoz neked, az azért van, mert legbelül ő szenved. Szenvedése csak kiárad rád. Mindegy, mi az ok.
Lehet, pont nem te, de állandóan sebén tartott ujjaddal piszkálod, hogy végre meggyógyítsa magát. Általad. Zárja már el valaki a csapot! Azért fáj a másik, mert az én lelkem sérült. Az enyém. Oké, az övé is, de közvetlen hatásom mégiscsak a sajátomra van. Kevésnek, kicsinek, elhagyhatónak, nélkülözhetőnek, szeretetlennek érzem magam. De ha nincs bennem ez a lüktető érzelmi seb, mondhatják nekem, hogy nagy fenekem van, nem hat meg. Mert tudom, hogy formás. Ha nem szeretem magam, azt hiszem el, amit mások mondanak. Érzed?
Annyira szeretném, hogy tudd, értékes vagy! Semmi máshoz nem hasonlítható. Színtiszta huncutság és sértődésmentes öröm. Stabilan. Akarsz így élni? Aki igazán szeret, az nem fél a sebektől. Sőt szeretete a másik sebeit is begyógyítja. A nyugalmadon, mosolyodon, bátor, nyílt és őszinte önmagad kifejezésén keresztül üzeni, nem akarlak bántani, ne védekezz már! Nyugi van! Aki igazán szeret, az nem fél, hogy megsebzik. Mindegy, hányszor bántottak, ne azonosítsd magaddal! Ne akarj visszabántani! Az csupán mások szenvedésének kiáradása volt. Feléd. Ha nem félsz, nem függsz. Így nincs is mivel megsebezzenek. Megtanultad a szeretet leckéjét…
Az őszinteség vonzó, mert kimondja, amit felvállalni nem mersz, de igazságával legbelül te is tisztában vagy. Azt üzeni, ha te meg mered tenni, magamnak őszinteséged ad engedélyt, vagyis miattad nekem is lehet. Merem.
