Legyen az személyes, vagy a manapság olyan divatos online találkozás, a férfinak erőt adó energiák szempontjából majdnem mindegy. Az első randi a cél. Hogy igent mondjon a NŐ. Az álomnő. A vágy megtestesült hölgye.
És amikor ott ülünk a kávézóban, az étteremben, vagy éppen egy sejtelmes hangulatú teázóban, mire a pincér kihozza a kért nedűt, én a férfi, már szerelmes vagyok. Mint még soha. Alig telt el 10-15 perc. Ott a nő. Akit vágytam, akit akartam. És akivel gondolatban már megannyi dolgot megtettem. Hiszen láttam már. Vagy személyesen egy barátom szülinapi bulijában, vagy a neten. „jépeg” formájában.
De most itt van. És gyönyörű. Sőt… ahogy kacag, ahogy a haját csavargatja. A hangja. Az illata. A kémiája. És nekem végem van. Szerelmes lettem. Érzem, Ő KELL!
És ezért a jövőben mindent meg fogok tenni. De ehhez energia kell. Nagyon sok. Hiszen amíg én, a hím, már a ristrettot kortyolgatva tudom, itt ül velem szemben a szívem választottja, a hölgy, az asztal másik oldalán, pusztán azon gondolkozik, hogy egy vagy két cukrot tegyen a forró italába, és hogy a haja… az vajon, hogy áll, hiszen az a fránya szél ott kint….
Szóval én a hódítás útjára lépek. Döntöttem. De ez melós. Nagyon. Mert most jönnek a viber/messenger üzenetek. A virágcsokrok. A spontán találkozások. A hétvégi, napesti programok. És elsőre nem biztos, hogy igen a válasz. Persze belül mindenképpen, de amikor hang társul a gondolathoz, addigra talán, esetleg, vagy a majd meglátjuk hagyja el az ISTENNŐ ajkait. De egy FÉRFI nem adja fel. Hiszen telve energiával hajtja a szerelem tüze. A hölgy pedig egyelőre odáig jut el a szerelemmel kikövezett úton, hogy elmosolyodik, egy üzenetet jelző pittyegés hallatán, vagy mikor a munkahelyén büszkén helyezi el e legláthatóbb helyre azt a rózsacsokrot, amint imént az a kis aranyos, de picit esetlen futár hozott. A fiú közben folyamatosan azon töpreng, hogy mi legyen a következő meglepetés, amivel szíve választottját mostmár tényleg leveheti azokról az elmondhatatlanul szexis lábairól.
És előbb vagy utóbb, de eljön ez a pillanat. Persze, ha a szerencse a fiú mellé szegődik. Ez a lányoknál, a nőknél a sokadik randi alatt, vagy esetleg után következik be. Mint egy villámcsapás. De bekövetkezik.
A férfi boldog. A nő is.
Itt véget is érhetne a mese. De jönnek a hétköznapok. A férfi marad férfi. De már birtokol. Óv, véd, de birtokol. A nőben pedig előjön az az energia, ami a férfiben az elején tört a felszínre. Hiszen kellet az udvarláshoz. De már megvan az álom. A NŐ! És innentől a hölgy az, aki érzi az energiát magában arra, hogy a kapcsolatot ébren tartsa. Hogy gondozza. Ahogy annak idején a barlangban a tüzet. A családot. A nő vigyázta mindkettőt. A férfi birtokol. A nő pedig félti a kapcsolatot. Ezért tesz érte. És valami hihetetlen erővel és energiával kel fel minden egyes nap azért, hogy a szerelem tüze olyan fokon égjen, mint az első nap. A férfi ilyenkor egy picit leenged. Beleül. Hiszen megvan. Megvan a NŐ!
Mint az autó. Amit a neten. A tv-ben, az autós újságban láttunk. És első látásra döntöttük el: KELL! És teszünk érte. Gyűjtünk. Lemondunk másról. Ez kerül a legfontosabb, az első helyre. Egészen addig, ameddig nem birtokoljuk. De egyszer eljön ez a pillanat. Megvan a vas! És mi eldöntjük, hogy minden héten lemossuk, kiporszívózzuk. A szemünk fénye lesz. És ez így megy az első héten. A másodikon is. Aztán a harmadik héten. már valami közbejött… meg egyébként sem olyan piszkos. Ráér… És akkor már csak egy hónapban egyszer. Vagy akkor sem. De szeretjük.
De az autó megvan. Az enyém. Nem veheti el senki. Ezt akartam. Megszereztem. Meg kell tanulnom vigyázni rá!
Mert ahogy a mondás tartja, egy nőt nem megszerezni, hanem megtartani nehéz.
(tisztelet a kivételnek a hímek táborában)
Németh Tamás
