Mosolygok, teszem, mondom, kérem, adom, amit vársz kedvesen, mégsem valódin. Mi ez az érzés, ami szívemig le sem érve elakad? Annyira szeretnék pedig érezni már végre valamit. Őrület! De hisz érzek vagy mégsem? Hisz annyira valóságos. Visszautasított énem könyörög a feloldozásért. Valami nem jó. Nem az, tudom. Feltépve minden fájdalmat, félelmet, annyira szeretnék szeretni úgy, ahogyan te engem. Mondd, miért nem megy? Hisz minden olyan jó, csak az a fránya érzés, hogy önmagam vagyok nincs sehol. Mégis mit kellene éreznem? Te jó ég, hisz nem is tudom…
Végül beleunsz. Feladod, hisz alig kapsz. Beléd fektetett időt, támogatást, figyelmet, mert nem jön vissza semmi. Nem áramlik. Pedig annyira vágyom, hogy mindabból, amit adsz, te is viszont érezz. Hogy megnyíljak. Majd félsz. Néha alig közeledsz. Nem beszélsz, mert válaszaim nem elég melegek. És egy nap feladod. Nem is tudom, hogy az érzés benned halt meg. Megöltem. Mert amit adtál, nem találtam meg magamban. Ki nem fejezett, elfojtott vágyaimmal túltelítődött érzéseim útban álltak szívem ajtajában, hogy melegségedből adva, te bármit viszont érezz. Nem tudtam adni. Sem elfogadni. Pedig annyira akartam! Érzelmi tűzfalam védelmi repedésein át belső rendszerem érinthetetlen.
Majd ingerküszöböm ajtajában ólálkodó fájdalmam, alázatom kezét fogva térdeltet. Újra érezni tanít! Annyira intenzív, hogy képtelen vagyok elnyomni, lehazudni. Áttör minden gátat.
Sírsz. Végre érzel! Nem ezt akartad, nem így, sőt! De ahhoz, hogy amire vágysz valóban érezd, előbb a fájdalom ajtaja nyílik. Mint orkán süvít végig testeden az összes sejtedet szólítva: érezz! És most először megy. Most először bocsánatot kérve, önmagad felé fordulva belátod, hogy képtelen szereteted mindent tönkretett. Haragszol. Először rá. Majd rájössz, igazából magadra. Egyedül maradtál. De legalább érzel! Az első igazi érzés, ami lényednek valódi, az a fájdalom. Mindent tisztító józansága fejedet felemelve kéri, hogy láss, s ha tisztán látsz, érezz!
Majd fájdalmad arra hív, hogy menj végig az úton, ne add fel és higgy benne, hogy vele együtt jön az összes érzelem, amelyre oly régóta vágysz! Csak hidd el, hogy így lesz! Akard az utat végigjárni. Lesznek támogatók, akik mint útjelzőtáblák megfogják majd a kezed, de az út akkor is egyedül a tiéd. Mindvégig. Nem adhatod át a terhét senkinek. Most léted felelősségét tanulod viselni hibáztatás, fásultság, ernyedtség és a kudarcérzés legkisebb esélyének érzése nélkül. Mert már érzel! Először fájdalmat, és általa a szivárvány összes színét azon az érzelmi tejúton, melynek céljában ott a boldogság. Hogy végre azt érezhesd, amit nem éreztél soha. Az örömöt, az elfogadást, a megértést, az odaadást, alázatot, mindazt az érzést, ami eddig csak benned élt. Hogy végre kimutatni, átadni, megélni tudd! De előbb a fájdalom jön...
"Önismeret nélkül a világ homályban marad. A legnagyobb önismeretre pedig a fájdalom tanítja meg az embert, mert átháríthatatlan."
(Fodor Ákos)
