Sok minden tetszhet a másikban. A szeme, hangszíne, a magabiztossága, fellépése, a stílusa, a humora és még sorolhatnám. Ha csak kívülről látod őt és beéred azzal, ami másoknak is tetszik, olyan leszel, mint a tehetős férfi, aki ha társaságba lép nőjével, először a vetélytársak szemét vizslatja végig, hányan néznek áhítozva választottjára. Bár elsőre csábítónak tűnik a büszke férfi tekintet, szeretnélek felvilágosítani, hogy elismerése korántsem neked szól, csupán nagyszerűségének, s mint ékszer vonultat fel a tömegen, amit csakis ő birtokol. Ruhád alatt nem látja a szíved. Igaz ez akkor is, ha nőként társad csupán státuszszimbólum, mert az összes nő elől neked sikerült a legeredetibb példányt elhalásznod, s szent meggyőződésed, hogy örökre veled marad… Bár azt hiszed szereted, birtoklod. Egy ideig. Ki tudja meddig. Lehet, évek telnek el így.
Mert ha nem tudsz ráérezni, nem tudod érteni, elnézni hibáit, tökéletlenségét, csak kiegészítőként hordod. Akár egy ékszert. Csakhogy az irigylésre méltó tekintetek előtti látszatcsillogás fárasztó. Sőt, ha tényleg beleszeretsz, azt akarod majd, hogy téged lásson és érezzen is. De képtelen lesz rá. Lehet, neki csak ennyi kell. Nem is érti, hogyan kaphatna belőled többet. Ám, ha a fátyol mögé nézel és valóban érdekel ki ő, mert elkezdted tényleg megszeretni, nem lesz könnyű dolgod.
Olyat kérsz tőle, amit nem biztos, hogy meg akar majd mutatni neked. Tiltakozni fog, lehet bántani is, ám ha nem adod fel, valami történik. És azt a valamit nem kikényszerítve, veszekedve, ordibálva, követelőzve fogod megkapni. A megértéseddel, a türelmeddel, a figyelmeddel, azzal, hogy jól szereted. Pont olyannak, amilyen. Amilyennek talán ő sem szereti magát. Eleinte lehet semmit nem kapsz vissza. De tudod, megéri. Már ha tényleg szereted. Nem sértődve, nem áldozatot játszva, nem hisztérikát alakítva, hanem a szelídségeddel érve el. S bár a világ minden pénzéért sem vallaná be tudja, hogy igazán ő sem tökéletes. Az is lehet attól fél, hogy emiatt nem találod méltónak hozzád. Micsoda hülyeség, de hiszed-e, hogy félünk rossznak lenni egymás számára?
Amíg két ember harcol, ott küzd a szeretet.
Mikor már nem akarod bántani, csakhogy megint neked legyen igazad, hanem érteni, és irgalmas vagy hozzá netán egótúltengésekor momentán rajtad töltött bosszúja után is, érzed őt. Mikor rossz döntéseivel, kevésbé finom stílussal megáldott napjain is elnéző vagy oltári hülyeségeit látva, ismered. Mikor túlfűtött egóján csak mosolyogsz anélkül, hogy felhúznád magad, sőt talán szórakoztatónak is tartod, mert már a színfalak mögé látsz, elmondhatod, tényleg szereted. Képes lehetsz megnyitni a szívét.
Hogy megtörténik-e? Csak figyeld, mit súg a szíved. Majd mit gondolsz arról, amit érzel. Ha a gondolat és az érzés ellentmond egymásnak, nyilvánvalóan az érzelem az igaz, és amit gondolsz hamis. Miért? Mert a szíved sohasem hazudik. Egyszerűen képtelen rá, csak folyton elnyomod, hogy felülírd iránymutatását. Nehogy már jó legyen neked! Hiszen ki az a hülye, aki bevallja mit érez, hogy totál sebezhetővé váljon? Persze tudom, hétmilliárd ember óriási piac és senki sem pótolhatatlan, de tudod, van akiért megéri. Főleg, ha az a valaki a párod! Közben te is tanulsz és most nem csak a másikról, főként saját magadról. Ha párszor a falhoz vágnak rájössz, hogy bár nem tudatosan, de valamit te sem csinálsz jól. Javítsd és csináld másként! Ne feledd, szeretni akarod. Már szereted.
