Már nem a látszatból ítéllek meg. Megtanultam szeretni. Ha valakit igazán szeretsz, ráérzel a lelkére. Érted, valójában érzed, mit, miért tesz. Azt is látod, hibázni fog, de hagyod. Számonkérés, kioktatás, kéretlen tanács helyett lehet, szólsz, igazodást mégsem követelsz. Nehéz. Igen, az, de van, hogy másra nem figyel. Követed, mint a gyermekét játszótéren tekintetével vigyázó anya, s hagyod, egyedül másszon fel. Oda. Csak állsz szó nélkül, hogyha kell, alatta legyen kezed. Mert tudod, a bátorság egyedül próbákból meríthető. Szárnyat bontogató, megingathatatlan önbizalom nélkül sete-suta az élet. Egy jó anya pedig önállóságra nevel. Hisz nem foghatsz negyvenéves kezet. Engeded, hadd nőjön nálad is nagyobbra az a gyerek. A szeretet figyelőállapot. Ítélkezésmentes. Felmérem, mit szeretne a másik, mit szeretne tőlem az élet. Mert már nem érem be azzal a mondattal, hogy „úgysem változik semmi”. Mintha minden rajtam kívül történne, dróton rángatna benne engem, helyettem hozva meg döntéseket, ki kit szeret és kit nem, miközben noszogat, győzzem meg azokat, akik engem nem. Nem. Minden pont fordítva van. Hidd el!
A legnagyobb felismerés a legmélyebb kétségbeesésem közepette történt meg. Sosem tudhatod, mi az a mondat, és kitől hangzik el, ami berendez egy tisztább szívű valóságba. Ahol a fájdalom már nem önmagáért valón bánt, hanem csiszolni akar. Az élet nem kegyetlen. Te vagy az magaddal! Ám van, hogy önmagadat elkezdve szeretni, azt veszed észre, az élet is felhagy a kegyetlenkedéssel. Nem az élet rossz, te voltál az magadhoz. Önként ítéltettél szenvedésre, mert más viselkedésének reakciói alapján próbáltad meghatározni magad. Igen, könnyen ítélkezünk, hogy különbnek érezzük magunkat a másiknál. „Én jobban csinálom. Én megmondtam. Én tudom.” Dehogy tudod! Semmit sem tudsz, míg más baja, idegessége, feszültsége nem együttérzésre, hanem dühre, kárörömre sarkall. Addig nem tudsz szeretni. Sajnálatod is azt mutatja, szeretet helyett a szenvedést éled. Ha sajnálatoddal bevonódsz bárki vészterhes világába, nem teszel jót vele. Elveszed az erejét. Azt a maradékot is. A szeretet hit, gyógyszer, hát éreztesd vele.
A legmeghatározóbb mondat, mikor megtanultam szeretni: „ami neked nem jó, az a másiknak sem az”. Ha nem érzed jól magad egy helyzetben, mert bánatot, fájdalmat okoz, az a társadnak sem jó. Ugyanúgy fáj neki is. Kezdetben talán csak ezt hidd el. Így nincs másik. Amit érzel, azt éltetitek egymás között. Mindaddig, míg tudatosan képessé nem válsz magasabb nézőpontból érezni és változtatni viselkedéseden, ne számíts rá, hogy jobb lesz. Erre szükséges tudatossá válni. Sokszor kérdezik, de miért pont én? Miért nem Ő? Mert te már legalább tudod. És ha tudod, kötelességed alkalmazni. Nemcsak a másik, magad miatt is. Alig várod, hogy Te meg Én végre Mi legyünk, igaz? Akkor tedd a dolgod!
A szeretet erő. Erő, amivel megtartalak téged is. Mert már tudom, mit jelent áramoltatni. Mekkora örömöt képes okozni. A legjobb drog a világon, és teljesen ingyen van. Ez az igazi flow. Viszont kimunkálnod magadban kell. Megtartó, gyógyító, önmagadba vetett hitet csak a szeretet képes adni. Mosolyának az sem tud ellenállni, aki befogadására alig nyitott, áramoltatni végképp képtelen. Ezt a nyelvet mindenki érti, aki nem beszéli, az is.
Nem számít, bántottál-e vagy sem, nem számít, tévedtél-e vagy sem. Te is csak a saját utadat járod, és tudom, hibáid csupán önmagad kimunkálásának állomásai, és alig várod, hogy kezedet megfogva végre valaki segítsen jobbá lenni úgy, hogy a legtöbbet te tehesd magadért. Majd, ha már nem bántasz másokat, nem okozol kárt, fájdalmat, mondhatod, meggyászoltad veszteségeidet.
Igen, most is bánthatnálak, ha hibázol, hogy különbnek érezzem magam nálad, mégsem teszem. Bánthatnálak, csakhogy igazam legyen, mert bizony sokszor ingerelsz. De már nem vagyok vevő a játszmákra. A tiédre sem. Tudom, értem, érzem, mit miért teszel. Tisztellek küzdelmeidért, s ha kell, megfogom kezed. No, nem azért, hogy belém kapaszkodj, hanem hogy irányt válts és többé ne tévedj el.
Igen, tudnálak bántani, mégsem teszem. Már nem visz rá a „lélek”. Engedd meg magadnak is, hogy így legyen…
„Hosszú és különös tapasztalatokkal teli életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére, de idővel belejön az ember.”
/Szepes Mária/
