Elindultál. Már elméddel tudod, hogy rabságban vagy, tenni is kész vagy szabadságodért, ami érzelmi és függőségi viszonyod megmásíthatatlan létének megszűntét kívánja, de még nem vagy rá kész. Nem megy az elengedés. Még érintett vagy. Egyre csak kínlódsz, vergődsz, átpréselnéd magad bármi áron fogva tartó szikláid szűk repedésén, de hiába a fény, szűk még az átjáró. Nem megy. Tudod, merre a jó út, ám minden igyekezeted ellenére is rettenetesen lassan haladsz. Nem baj. Most legyen elég, hogy tudod, mit akarsz. Hidd el, az elméd – érzéseiden keresztül – már átvette a helyzet irányítását. Csak még nem hiszel benne, hogy sikerülhet. Nem ért le a szívedig. Az érzés bölcsesség. Közli veled, mi a jó és mi a rossz neked. Csak idő kérdése, mert a szív üzenetét az ész felfogta, megértette, ám még át kell adnia az irányítást stabilan az érzelmeknek. A régit oldani kell.
Ez a nehezebbik eset. Mert félelemmel teli érzelmeid nem írhatók át egyik pillanatról a másikra, ahogy lelked repedései is lassabban gyógyulnak, mint törött csontjaid. Több idő kell. Nincs mese. Bérelt helyüket hosszú évek előzetes alapozó munkája előzte meg, amit te most egy-két hét, netán nap alatt kívánnál azonnal átírni. Nem fogod. De nem lehetetlen. „Vagy mondd, hogy az és megcsinálom.” Mivel minden energia, az új közvetítése is érzéseid bölcseletén keresztül történik. Engedd meg, hogy a maga tempójában haladjon. Csak tudd, hogy megtörténik, hiszen minden erőt, figyelmet, tudást, ami a helyzet felismerése jelenthet számodra, megtettél a változásért. Hagyd, hogy érted dolgozzon.
Mert már nem tagadsz. Nem akarsz elkerülni, hiszen tudod, kizárólag démonaiddal szembenézve tudsz megszabadulni félelmed okozta rabságodból, hogy valaki bűntudatot keltve irányítson, befolyásoljon, hasson rád. Mert megengedted. S bár már felismerted helyzeted, s menekülnél is, beidegződéseid visszatartó szálait nem vagy képes ilyen gyorsan elvágni. Csak tudd, hogy megtörténik. Egyszer csak úgy ébredsz, hogy már nem félsz. Nem kötődsz, nem ránthat vissza senki és semmi, megdolgoztad. Csak az utat nézd. Ne görcsösen belefeszülve, de akarj gyógyulni! Hidd el, ha kitartasz, bármilyen lassan is haladsz, minden úgy alakul, ahogy szeretnéd. Akkor is, ha most egyenesen hihetetlennek tűnik. De hát leadtad vágyad rendelését, nem? Elindultál, hogy kikerülj egy megalázó, narcisztikus függőséget teremtő, érzelmileg megalázó helyzetből, kapcsolatból, egészségtelen családi viszonyból.
Tudod mit? Képzeld el úgy, mintha a szív azt mondaná: írj neki, hisz nagyon szeretnéd és te tudod, hogy jó lesz, hát tedd meg! Mire az ész: vigyázz, ez kockázatos, megégetheted magad, ne tedd! Bátorság: üzenet elküldve. Na végre, haladunk…
A tagadás, elkerülés csak megrekeszt. Állj félre az útból. A legtöbb, mit tehetsz, hogy türelmes vagy és vársz. Érzéseidet megdolgozod, tisztelettel bánsz velük, elismered, hogy ezt érzed és hagyod átáramolni magadon. Fájdalmat, félelmet, kínzó szerelmet, ragaszkodást, elutasítást, magányt. Mindent, mert amit nem akarsz érezni, azt tagadással élteted. Engedd! Érezd át! Tisztulj. Idővel az érzés, mint energia, átalakul és minden, amit most rossznak vélsz, vagy kilép az életedből, vagy gyógyultan visszatér hozzád.
Hidd el, egyszer csak megtörténik a feloldozás, hisz beletetted a legfontosabbat, a szándékot, a tudás megszerzésére fordított erőt és akaratot, hát hagyd, hogy a mindenség mindent a helyére tegyen. Csak idő kérdése és egy nap arra ébredsz, hogy az, amibe korábban azt hitted belehalsz, nem éled túl, annyira pusztító, egyszer csak nincs sehol. Keresed az érzést, ami egykor fogva tartott, de nincs sehol. Már nem félsz. Majd felállsz, döntesz és mész tovább. Lehet, szó szerint összepakolod a cuccod és kisétálsz azon az ajtón bűntudat és visszatartó erő nélkül. Mert már nem számít, ki mit mond, mivel zsarol, vagy hízeleg. Megdolgoztad, elvágtad érzelmi szálait, és elég erős lettél, hogy önmagadért indulj. Ehhez kellett az idő, ami türelem, hogy soha többé hasonló helyzet ne kísértsen meg. Egyszer s mindenkorra megoldottad a feladatot. Megszűnt rabságod. S bár még számodra is meglepő, így van. Keresnéd, mit miért nem tehetsz meg magadért, mert azzal mást helyeznél körön kívülre, de az érzés egyszerűen nincs sehol. Mámorító! Csak te vagy és a döntésed.
És mész. Hátra sem nézve.
Ott állsz új életed kapujában, telve hittel, örömmel. Visszakaptad önmagad. Ehhez kellett az idő. Ehhez kellett a türelem. Hogy beérjen. Mert semmi sem történhet előbb az életedben, csak mikor megértél rá. Érted már? Mikor beéred önmagad. Mikor jön el az idő? Érezni fogod. A legnagyobb szerelem, amit az élettel köthetsz, önmagadért felelősnek lenni. Tudod mi a csodálatos még benne? Hogy függőséged megszűntével döntésedet legnagyobb fogva tartód fogja legelőbb tiszteletben tartani. Miért? Mert érzi a mindent elsöprő, önmagadért kiálló, szilárd, megmásíthatatlan, leigázhatatlan energiát. Érzi, hogy szabad vagy. Egyedüli kihívásod átdolgozni magadat a lassú lefolyású, egészségtelen kötődésben vergődő folyamaton emberekhez, tárgyakhoz, helyzetekhez. Erősítsd meg magadban: Bízom a folyamatban, ahogyan bontakozik, és kérem a legfőbb jót, ami a helyzettel kapcsolatban megtörténhet. És köszönöm.
Te csak menj végig az úton. Ha kell, fogom a kezed. Menni fog. Egyedül így érkezhetsz meg.
