Nem a távolság választja el az embereket, hanem a csend…

Mi lenne, ha te meghallanád?

Nem tudlak érteni, ha nem ismerlek. Amit nem is merek, nem tudom igazán szeretni sem. Bizonytalanságunk nem tudásunkból ered, s bár az igazság felszabadító, félünk tudni a bizonyosságot. Pedig csak akkor tudok választani, ha nem félek látni az igazságot. Hát érezd! Könnyen mondunk ítéletet másról. Igen, a társunkról is. De vajon ismerjük-e igazán, mi van a szívében, milyen kétségek a fejében? Akarjuk-e tudni, vagy annyira zajongunk a távolságot növelő kritikáink gyártásakor, hogy nem halljuk valódi válaszait.

Érezni kell. 

Ha félsz, csupán elméleteket gyártasz. Nem egymásról kellene beszélnünk, hanem egymással, ami csak úgy lehetséges, ha teljes valómmal érteni akarom világát. Belehelyezkedem. Felveszem a cipőjét. Sokszor semmi másra nincs is szükség, csak meghallgatni, tanácsok, javaslatok, ítéletek nélkül. Ám, ehhez a saját érzéseimet először le kell választanom a másikéról. Megnyílni, gondoljuk nem is veszélytelen, mert megsérülhetsz. De hidd el, sokkal többet is veszíthetsz, ha falaidat nem engeded le! Egyedül érzed majd magad.

Kérlek, nézd meg, közben nem fogod-e belülről a kilincset? Hiszen lehet, olyan erősen véded magad, hogy a másik szinte képtelen közel férkőzni hozzád, miközben őt sem érted, annyira el vagy foglalva magaddal. A félelmem, önmagam megmutatásától, mindkettőnket elzár a jótól. A meghittségtől, pedig semmire sem vágysz jobban. Kapcsolódj, mert a hidegben, mindenki fázik. Csak, ha meg mered mutatni esendőséged, kétségeid, ha mersz beszélni róla kaphatsz valódi támogatást. Sokszor elég egy ölelés, ha nincsenek szavak. Őszintén nem esne jól neked is?

Az igazi meghittséghez empátia kell. A másik érzelmi állapota iránti érzékenység. Egy empatikus társ, nem hibáztat, nem erőszakos, nem okoz még több sebet a félreértéseivel, azzal, hogy vádjaival, meg nem értésével, hibáztatásával magát helyezi előtérbe, hanem olvas a másikban. Közben önmagát is képes kifejezni. Akkor is elfogadó, ha egy ideig egyedül kell lavíroznia egy helyzetben, mert tudja, hogy ez most nem róla szól és képes támogatást nyújtani. A legtöbb konfliktust egymás meg nem értettsége okozza, mert nem halljuk meg egymás segélykiáltását. Mert nem tudjuk jól elmondani sem, mi fáj, mi bánt, bennünk hol a gond.

Mi lenne, ha te meghallanád? A meg nem értettség érzése elzárja lelkünket egymás elől és bekúszik életünkbe a társas magány. Zátonyra sodródik az egykor eleven, élettel teli kapcsolat, mikor még nyitott könyvként olvastunk egymás szívében. Érzelmi biztonságra vágyunk. Hát figyelj! Mert akire jól figyelnek, az érzi, hogy fontos, hogy szerethető, törődnek vele és felcsillan benne a vágy, hogy ő is megértsen. Belénk van kódolva. Ettől leszel te is jobban, hisz nem tudsz a másikkal olyat tenni, ami vissza ne hatna rád. Rengeteg szeretet kell ahhoz, hogy a saját sérüléseink okozta egocentrikus, közbevágó, utasító, kritikus reakciónktól eljussunk a valódi figyelemig. Pedig a másik, csak ilyenkor képes megnyitni a szívét felénk és mi pont ezt akarjuk! Hát válaszd, hogy megérted, nyugtatod, bíztatod, és ha netán eltévedt, a helyes útra segíted. Mindannyian jók vagyunk, csak kell valaki, aki kisimogatja belőlünk mindezt.

Lennél-e te az a valaki? Ugye te sem akarsz magányos lenni? Hát öleld magadhoz a társad.

Tőrincsi Tímea

Írj nekem ha bármi kérdésed van!

Írj e-mailt a -ra,
vagy töltsd ki az alábbi űrlapot!

Küldés