Egyszerűen hiába szeretnénk biztonsági játékot, az élet nem erről szól. Mert ha magadtól nem tanulsz, kizárólag megpróbáltatások árán képes fejlődésre ösztönözni. Mindegy, hogy elfogadod-e tényként, vagy sem, akkor is így van. Úgyhogy ne ellenkezz! Szokj inkább hozzá, hogy mindig lesznek feladataid, a kérdés csupán az, hogy egymás után megoldva, milyen rutinra teszel szert elsimításukban.
Megérdemled, hogy magadat a hajadnál fogva kihúzd az árból, hogy naposabb partok felé evezz. Az utat célodig mindenképp meg kell tenned. Ha akarod, ha nem. Mondhatod, hogy nem állsz bele, csak akkor meg ne csodálkozz, hogy semmi sem változik. Tudod, a szíved azért kaptad, hogy használd! Ott lakik az isteni bölcsesség, az érzéseid, hát engedd, hogy segítségedre legyenek. A kihívás, a vágy mutatja az utat, merre menj. Mert csakis nagy nyomás alatt keménnyé edzett szénből keletkezhet gyémánt. Az élet belőled is csillogó ékkövet kíván faragni. Már ha nem állsz ellen. Nem tudsz mindig talpra esni, csak felállni.
Tudod, épp ez a jó benne. A minap a fiam megkérdezte: „Anya valamikor lesz könnyebb?” Csak nem unja a megoldó készenlét állandó harcát, nem is értem? Mire én: „Nem, fiam, azt nem tudom ígérni, de egyre rutinosabban fogsz úszni az árral szemben, felfelé.” Na jó, más szavakkal mondtam, de az nem tűrne nyomdafestéket. Viszont értette a gyerek!
Hiszed-e, hogy az összes, számodra kihívást jelentő helyzet csupán annyi, hogy az eddigi mintáidat elhagyva mindig újabb és újabb megoldással előrukkolva egódat rugalmassá tedd? Találékonnyá, hogy téged szolgálva megtanítson az élet áramlatában úszni? A folyó sem áll meg minden sziklánál, hogy mérgelődjön egyet, mi a fenének van az ott? Egyetlen célja továbbhaladni. Megtalálni folyásirányát, ami a tenger felé vezet. Közben visz mindent, patakocskát, eret, hogy a tenger felkaroló nyugalmában végre révbe érjen. Te is így tedd! Csak a célt lásd és a megoldást keresd. Legyen az boldog párkapcsolat, nyugodt, örömteli élet, minden, mi benned éled. Bármi, ami neked jó!
Megszülettél, de nem vagy kész! Alapanyag vagy. Csiszold boldogra magad!
Biztos, tévedni fogsz. Igen. Tapasztalatod később épp ezért lesz.
Párkapcsolatod is ilyen. Munkás, mert kizárólag társas kapcsolataid révén taníthat szeretni az élet. De addig sokan megkarcolnak. Azért, hogy végre lásd, tanult mintáid nem tartogatnak örömöt számodra. A lelked szólít, írd felül mind, mi nem működik! Akkor is, ha a vitáidban a másikat kritizálod, hogy hahó! Változtass viselkedésed romboló védősáncain, mert sehova sem vezet! Nem jó az irány! Nem a másiké, a tiéd! Ha viselkedésed nem generál örömöt, megnyugvást, megértést, meleget, és nem változtatsz, nem hallgatsz lelked rossz érzésben megfogalmazott szavára, megbetegszel. A betegség a szeretet hiánya. Hát tanulj meg szeretni! Nem fog magadtól menni. A szeretet túl van a világi sztereotípiákon. Túl van a tanult fájdalmadon.
Először talán valld be, hogy segítségre van szükséged. A bölcsesség gyógyult fájdalom. Ezért a cél mindig elsősorban önmagad szeretete. Hiszen társnak is csak azt vonzhatod, akit hited szerint megérdemelsz. „Legyen neked hited szerint!” Aki nem szereti magát, azzal bármit megtehetnek, mert egyszerűen nem tudja, nem érzi, mi mindenre érdemes. Ha úgy tetszik, önmagát is feladva „koldulja” a szeretetet. De az nem szeretet. Az érzelmi zsarolás. Támadás a másik ellen. Mert nem adni, elvenni akar. Ezt akarná a lelked? Onnan tudod, hogy nem, hogy hiába veszed el, a félelemből kizsarolt tett nem ad megnyugvást, érzelmi kielégülést. Nem érzed magad jobban tőle, mert nem önzetlen. A szeretet pedig az...
Hányszor tapasztalom, hogy a hozzám forduló párokat mintha egy láthatatlan, háromméteres rúd választaná el egymástól. Lehetetlen közelebb kerülniük. Csakis a távolságot lebontva érkezhetnek meg egymáshoz. Tudod, az a legszebb benne, hogy akkor is nekivágok a feladatnak, ha nem hisztek benne, hogy sikerülhet. Majd fogtok. Ezt bízd rám…
Sokan nálam jönnek rá, hogy a varázspálcát senki nem vette ki a kezükből. Önként tették le. Van valami, amit nem tudunk. De szerencsére akadnak olyanok, akik igen. Neked egyetlen feladatod van, csakúgy, mint a könyvtárban, megtalálni azt a könyvet, ami a számodra létfontosságú információt tartalmazza. Minden helyzetre van gyógyír. Hidd el, problémád megoldása már akkor rég készen állva várta, hogy megtaláld, mielőtt még megkínált vele az élet. A dolgod annyi, hogy a panaszkodást megoldássá transzformáld.
Nem a véletlen műve az, ami megjelenik az életedben. Te tetted. Ha nem tetszik, amit látsz, kijavítani is te tudod. Lehet, nem egyedül, ezért vagyok, hogy segítsek.
Egy rossz, lélekölő helyzetre nem szabad rászokni, azt mondani, hogy ez már csak ilyen, nem lehet változtatni rajta. Ha kicsit is elcsendesülsz, mit mond a lelked? Menni, vagy maradni akarsz? Tudom, félsz, de csak azért, mert még nem jártál arra. S ha netán mégsem a várt módon alakul minden, még mindig jobb, hogy elindultál, mintha semmit se tennél, hisz lépteid kimozdítanak egy tarthatatlan helyzetből, lehetőséget teremtve az újra. Nem biztos, hogy elsőre tudni fogod a hogyant. A lépcsőre fellépve lehet, csak menet közben tárul fel a következő. Neked csak annyi a dolgod, hogy indulj! Van, hogy egy kínálkozó ajánlat, egy érzés, hogy újra szeretsz, bármi, amitől azt érzed élsz, jelez. Indulj! Ha jobban tetszik, a szíved szól hozzád, arra menj! A lélekölő helyzetekre nem szabad rászokni! Elhinni, hogy csak így lehet és sehogy másképp.
Ne szokj rá a szenvedésre, önmagadért szeress! Ne szokj rá a kapcsolatodra, csoda legyen neked! Ne mondj le arról, aki lehetsz. Sokat érsz. Többet, mint kifogásaid jelentenek nekem…
„Megláttam a márványban az angyalt, és addig faragtam, amíg ki nem szabadult!” /Michelangelo/