Teljesség

Olyan emberrel, aki nem tudja, vagy nem akarja önmaga teljességét, az ember nem tudhatja megélni önmaga teljességét.
Teljesség

Ha valaki szeret, a figyelmével ajándékoz meg, mert fontos vagy neki. A legsötétebb napjaidban is, mikor még magadat is nehéz elviselned. Figyel és lát, észreveszi, ha bajban vagy, pedig tán még te sem tudod. Mikor a másik a szikra, ha benned pislákol a fény, hogy újra magadra találj, hisz elakadni nem vétek, de ott maradni, merénylet. Mikor jön és örül, hogy érted tehet, mert jót tenni azért, akit szeretsz, sosem fárasztó. Minden más, kifogás. Ám, hogy támogatni tudj, először önmagad békéjét kell meglelned. Áldatlan harc az egyensúlyért egy olyan emberrel együtt élni, aki nem tudja, vagy nem akarja önmaga teljességét elérni. Nem is tudja, hogy kellene. Annyit kér, hogy szükségletei kielégüljenek. Sem adni, sem befogadni nem tud többet. Ilyenkor a párkapcsolat egyoldalú meló, miközben a cél, hogy félelem nélkül „társulj” valakivel, hogy végre meg merd mutatni nemcsak csillogó, de esendő oldaladat is, anélkül, hogy kritizálna, sőt tudod, hogy támogatni fog. Elemi erejű törvény ez a nemek viszonyában, ahová kizárólag fejlődés által lehet eljutni.

Ám, mikor még választasz, az illúzió helyett, használd az intuíciódat. Talán furcsa, de a találkozás, ami tökéletesen megnyugtató, mikor a másikban felismered önmagad. Ha az ember önmagával találkozik. Igaz, nincs két tökéletesen összeillő ember, mert akkor cipők lennénk, de mégis tudni fogod, mert csak olyan embernek tudsz teljesen, titkok, hazugságok, megjátszás nélkül megnyílni, akiben „valamiért" megbízol. Ha szembe jön veled, és magadat ismered fel benne, elindulhatsz egy rejtett világba.

Ritka manapság az ilyen találkozás. Ijesztő is, mégis óvni kell, mert lehet nem ad több esélyt az élet. Az ember csak önmagával, a nagyon is hasonlóval képes szabadon egyesülni, és csak önmagának szolgáltatja ki saját magát teljesen, mert csak önmagától nem fél. Ettől olyan meghitt és biztonságos. A szemét nézd. Azon keresztül ismered fel, s benne magadat. Aki alanyi jogon szereti magát, jót akar majd neked, mert magának is. Felismerése önmagad tökéletesítése nélkül elképzelhetetlen, ezért előbb önmagaddal békülj ki. Sok társad lehet, de olyan, aki legjobb éned tökéletes tükörképe, kevés. Még ha fel is ismered, de még nem vagy kész a feltárulkozásra, elmenekülsz, mert félsz. Legfőképp önmagadtól. Mindent mutatni fog, kérdés, mit kezdesz vele. Ha nem mered vállalni, magadon van még feladat. Mert csak annak adja magát az ember, akitől nem fél.

Aki tökéletes másik feledként jön majd szembe veled, igaz önmagadért fog szeretni. Ez a valódi kapcsolódás. Minden más, csak részleges érintés.

"Olyan emberrel, aki nem tudja, vagy nem akarja önmaga teljességét, az ember nem tudhatja, vagy nem akarhatja önmaga teljességét."

/Hamvas Béla/

További tartalmak Cikkeim

Készséggel állok rendelkezésedre! Miben segíthetek neked?

Néha a legnehezebb és a leghelyesebb út ugyanaz. Megesik, hogy egy bátor lépés az ismeretlenbe, az élet nagy ajándékával fizet.