Minden, ami velünk történik, okkal történik, korántsem a véletlen műve. Értünk történik és nem ellenünk. Hiába hibáztatunk másokat, hivatkozunk a rossz körülményekre, családi háttérre és végtelenségig soroljuk a valósnak vélt okokat. Mintha attól könnyebb lenne. Ám egyszer végül megérted, hogy ez a nagy kirakós, aminek minden egyes emberi kapcsolatot jelentő puzzle darabkája azért érkezik, hogy tökéletesebbre csiszoljon bennünket, ez az egész csakis rólunk szól. Értünk. A felelősségvállalásról, a meg nem élt képességeinkről, az értékeinkről, amelyek felfedezésre várnak, a szándékainkról.
Ha almamagot vetsz, bármilyen furcsa, almát fogsz szüretelni, nem narancsot. Ahhoz narancsfát kell gondozni. Ilyen a karma. Ha valamilyen cselekedetet, gondolatot, szándékot útjára indítasz, az mindig visszahat rád. Ha rosszat teszel, veled marad, leginkább bűntudat formájában, ha jót, a jó visszatér hozzád. Felelősséged a választásaidban és a döntéseidben mutatkozik meg. Kit és miért engedsz be az életedbe? Milyen hiányt szeretnél betölteni vele? Milyen előnyökre számítasz általa? A hiány, pedig hiányt teremt, azaz azt az űrt, amivel a lyukakat betömnéd, nem egy másik ember fogja betölteni. Mert a hiányra, hiánnyal válaszol, majd valaki sírva menekül, mert nem kapta meg, ami szerinte neki jogosan jár. Az egyik lecke, lemondani a jogomról, hogy jogom van hozzá.
Az a tiéd, amit kimunkáltál magadban. Azt bárkinek, akit beengedsz az életedbe, odaadhatod. Önszántadból, nyitott tenyérrel, nem várva cserébe érte semmit. És hidd el, ekkor van az, hogy nem tudsz úgy adni, hogy magad ne kapnál. Csak próbáld ki! Egyszerűen csodálatos. Hagyj fel az igényeddel, hogy neked minden jár és téged kell kényeztetni, levenni a lábadról, dicsérni. Persze, hogy erre vágysz! Naná! Tudod, mikor kapod meg? Ha megtanulod mennyire felemelő érzés a másiknak odaadni. Figyelmet, törődést, mosolyt, kedvességet és mindazt, amit magadnak szeretnél.
